Frissek

ZÁRÁS

2009.10.11. 14:55, mark

Eljött az idő, a lapot bezárom. Egyszerűen nincs időm, energiám és kedvem szerkeszteni. Már egy jó ideje nem csináltam vele semmit, de nem is hiányzott. Szóval ennyi lenne. Akot érdekel, hogy mi történik velem, az oldassa a blogomat, vagy kövessen twitteren. Tehát itt vannak a linkek, ahol megtalálsz WWW.MARKBLOG.777HOST.US vagy WWW.TWITTER.COM/MARK_94
Akkor ennyit szerettem volna megírni nektek, viszlát. Nem hiszem, hogy kinyitok még, de ez majd elválik. A tartalmat továbbra is fennhagyom, de ne lopjatok, mert a szerzői jogom fenn áll. A cserék levehetnek, de én nem veszem le őket. Többet cserét ne kérjetek, valamint ne hírdessetek az oldalamon, köszönöm szépen. ENNYI

ÖSSZEFOGTAK A SZTÁROK

2009.09.23. 15:51, mark

Zenészeink fontosnak érzik, hogy kiálljanak a klímaváltozás mellett, ezért többen is megjelentek a Play to Stop rendezvénysorozat hazai állomásán.

Az MTV Networks és az Európai Unió közös, klímaváltozás elleni harc jegyében életre hívta az Editors koncertsorozatot, amelynek budapesti állomására hazai sztárok is kilátogattak. A Play to Stop kampányra a Millenárisban került sor, ahol megpróbálták felhívni az emberek figyelmét a klímaváltozásra, amely valós probléma napjainkban.

Fergeteges koncertet adott az Editors, összesen tizenegy országban álltak színpadra a nemes cél érdekében. A szervezők szeretnék, ha minden fiatal szem előtt tartaná az ENSZ koppenhágai konferenciáját, amelyen a világ vezetői fognak dönteni bolygónk jövőjéről.

Emosok a környezetvédelem mellett


Hazánkban sok politikus állást foglal ebben a témában, de egyre több zenész is fontosnak érzi, hogy kiálljon a Föld megmentése mellett. Több ismert ember is megjelent a budapesti Editors koncerten. Az Anti Fitness Club két tagja, Tomi és Balázs mindenkit arra biztatnak, hogy figyeljenek oda a környezetükre, s arra, hogy mi zajlik körülöttünk.

„Arra biztatunk mindenkit, hogy figyeljen oda. Ez a kampány is a környezetvédelemről szól, amelyért mi is megpróbálunk tenni. Balázs például szelektíven gyűjti a hulladékot.” – magyarázta Tomi, a zenekar énekese.

„Igen, és javaslom, hogy mindenki tegye ezt. Nem csak azért, mert mindössze tíz percet vesz igénybe naponta, hanem azért is, mert nagyon sok múlik rajta!” – tette hozzá Balázs, aki reméli, hogy sok emberhez eljut az üzenete, s meg is fogadják a fiatalok.

Fontosnak érzik ezt a hazai zenészek

Rajtuk kívül a rendezvényre kilátogatott még a Carbonfools, a Neo, a Heaven Street Seve, Kozma Orsi, a Gonzo, a Belmondo, és Puskás Peti is. Remélik, hogy személyükkel csak ösztönözni tudják a fiatalokat.

Az MTV Networks és az Európai Bizottság következő nyilvános rendezvénye december 7-én lesz Koppenhágában, az időpont és a helyszín egybeesik a világ vezetőinek klímakonferenciájával.

A háttér:

• Az Európai Bizottság és az MTV Networks összefogott, hogy felhívják a fiatalok figyelmét az éghajlatváltozás kérdésére, szem előtt tartva az ENSZ koppenhágai konferenciáját, amelyen a világ vezetői fognak dönteni bolygónk jövőjéről. Továbbá arra akarják biztatni a fiatalokat, hogy támogassák az Európai Bizottság „Play to Stop: Europe for climate” elnevezésű kampányát, amelyben Európa tizenegy országa vesz részt (Svédország, Dánia, Egyesült Királyság, Németország, Olaszország, Franciaország, Magyarország, Bulgária, Románia, Lengyelország, Csehország).

• Az Editors tisztában van a környezetvédelmi kérdések jelentőségével, és ezért szerettek volna csatlakozni a „Play to Stop: Europe for Climate” nevű kezdeményezéshez. Ahogyan a banda fogalmaz: „A klímaváltozás olyan probléma, amely mindannyiunkat érint, és ezért nagyon boldogok vagyunk, hogy mi is hozzájárulhatunk az MTV és az Európai Bizottság kampányához, hogy felhívjuk a figyelmet a problémára, amely veszélyezteti az egész világot.”

• A „Play to Stop: Europe for Climate” koncertjei egy szélesebb körű európai kampány, a Climate Action – Energy for a Changing World elnevezésű kezdeményezés részét képezik. A kampány arra szólítja fel az állampolgárokat, hogy hallassák a hangjukat a decemberben, Koppenhágában tartandó ENSZ klímaváltozási csúcstalálkozó előtt, ahol olyan kérdéseket vitatnak meg, mint például a környezetszennyező országok tevékenységeinek csökkentése, vagy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséről szóló globális szabályozás. Az EU vezetői megállapodtak egy igencsak nagyravágyó éghajlati- és energiacsomagban: 2020-ig akarja Európa csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal, a megújuló energiaforrásokat, és az energiahatékonyságot 20-20%-kal növelni.

Ünnepel az AFC

2009.09.21. 15:04, mark

A csapat már a hetedik évét tapossa a könnyűzenei színtér palettáján.

Tomi, az Anti Fitness Club frontembere a Cool Live műsorában örömteli bejelentést tett: az együttes immáron hét esztendős.

Zimány Lindának elmondta, még mai napig letaglózza őket a tudat, hogy fiatal koruk ellenére egy közel egy évtizedes munkásság áll a hátuk mögött, és boldogok, hogy továbbra is töretlen lendülettel tudnak együtt dolgozni:

- Balázzsal ketten alapítottuk a zenekart, később Miki és Anti csatlakozott hozzánk, akit három éve Peti váltott a gitáros poszton. – avatott be minket az AFC történetének egy apró részleltébe.

 

Mint kiderült, a csapat neve is többször változott az évek során, egy lázadóbb korszakban például „Szennyből az angyal” fedőnév alatt futottak.

Mára Tomi szerint rengeteget fejlődtek mindannyian, a külsejüket és zenéjüket tekintve egyaránt és remélik, hogy az Anti Fitness Club legalább még egyszer ennyi ideig ütőképes marad. Erre pedig minden esély megvan, ha ekkora lendülettel haladnak előre: jelenleg éppen a következő albumuk stúdiómunkálatait készítik, ráadásul nem csak zenésztársakként, hanem igazi barátokként!

PRTUGÁL-MAGYAR MECCS

2009.09.10. 18:24, mark

A minap felhívott egy gyerekkori barátom és megkérdezte volna-e kedvem kimenni a Magyarország-Portugália meccsre. Természetesen igent mondtam, miután nem sok football mérkőzésen voltam életem során... sőt a Vonyarcvashegy-Balatonalmádi "csúcstalálkozón" kívűl -amit talán hárman ha néztünk- a tegnapi volt az első igazi meccsélményem. 

Kezdődött a bejutással a stadionba ami egy külön megpróbáltatásnak bizonyult, hatalmas tömeg volt és ráadásul egyesével engették csak be az embereket. Legalább fél óra kellett mire elfoglalhattuk a helyünket. De igazából ez nem volt akkora nagy probléma:) A meccs kezdete nem igazán alakult jól a számunkra, a 10. percben kaptunk egy klasszikus szabadrúgás gólt, oldalról beadás és a kapu közepébe egy fejes. Sajnos nekünk csak egy két helyzetünk volt amiket szabadrúgásokból értünk el de mind a kapu mellé vágódott. A második félidőre úgy jöttek ki a Portugálok ahogyan azt várni lehetett, 1-0-ás vezetéssel szinte megölték a játékot. Már-már azt kell hogy mondjam hogy a Magyar nemzeti 11-nek momentuma nem volt innentől... na jó talán a meccs vége felé egy pár helyzet de nem tudtunk élni velük.

A közönség viszont zseniális volt... az első félidőben! Végig szurkoltak a magyaroknak, mindenféle dicshimnuszokat ordibáltak a csapatunknak, a portugálokat pedig kifütyülték. (utóbbit nem nagyon értem hogy miért kellett, de valószínűleg én nem nőttem még fel a szurkolás ezen fázisához) A második félidőbe a szurkolók is láthatták hogy nem igazán fognak a pályán lévő Magyarok sikereket elérni ezen a napon, úgyhogy szépen lassan elkezdték bátorítani a mieinket olyanokkal hogy "ébredjetek" vagy "mi a f.#.t csinálsz" kijelentésekkel. Hát nem tudom mennyire sikerült felpörgetni a csapatot:) A Portugálokat pedig továbbra is fütyülték és kiabáltak nekik. A kedvencem a "Cristiano homosexual, homosexual, homosexual" kejelentés volt amin elég jót derültem.:) 

Összességében jól éreztem magam, kiváló hangulat uralkodott és tulajdonképpen a találkozó is tetszett leszmítva azt az apró tényt hogy kikaptunk. De ha másért nem is volt értelme kimenni arra mindenképpen jó volt hogy benyaljam a reklámtáblák ottlétét a pálya szélén. Első dolgom volt hogy vettem egy coca-colát ahogy kiértem a stadionból és amint haza értem rögtön megnéztem hogy mi is lehet az a Samsung Led TV:)

MIKLÓS   

SULIRÓL, SZERELEMRÓL...

2009.09.05. 08:57, mark

Arra kértük az Anti Fitness Club legénységét, valljanak vágatlanul iskolai emlékeikről, amik zsenge korukra való tekintettel még nem vesznek ködös homályba. Szóval, volt is miről mesélni: Tomi, Balázs, Miki és Peti pár tanárt biztos gallyra vágott, de utólag azért már ők is büszkék lehetnek rájuk.

ELSŐ NAP AZ ISKOLÁBAN vidám dolog, gyerekek

Tomi: Az Újpest Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskolába jártam, ahol már az első napon olyan barátokra tettem szert, akikkel azóta is szorosan tartjuk a kapcsolatot. Mondhatni, könnyen ismerkedtem már akkoriban is.

Balázs: Én a lakásomtól nem messze egy elektrotechnikai szakközépbe jártam. Azért választottam ezt, mert közel volt és engem csak az érdekelt, hogy érettségizni tudjak majd a középiskola végén . Az első napok teljesen jól teltek, szerencsém volt, mert az osztályomba sok olyan ember járt, akiket már korábban ismertem. De számomra ismeretlenekkel is hamar megbarátkoztam.

Miki: Ez az első nap a Bródy Imre Gimnáziumban volt Újpesten, ami nem volt túl mesze a lakhelyünktől, ezért is szerettem többek között bejárni :). Szerencsére nem féltem az első naptól, mert a gólyatáborban már összeismerkedtem szinte az egész évfolyammal.

Peti: Hm. Az a vicces, hogy nem emlékszem pont az első napora, annyi van csak meg, hogy egy hozzánk linkségből lebukott „fura” külsejű sráchoz léptem oda beszélgetni. Aztán végig nagyon jóban voltunk. Ment folyamatosan a poénkodás, egy műszaki iskolában a viccesebbnél viccesebb ketyeréken törtük folyton a fejünket.

SULI-SZERELEM

Tomi: Az a helyzet, hogy a műszaki szakközépiskolákban elég kis számban vannak/voltak lányok. Mi gépészek 40-en voltunk, és azon szerencsés osztályok egyikének számítottunk, akiknél volt szám szerint 1 lány. Vele meglehetősen közvetlen viszonyt sikerült kialakítanom, bár ezt nem mondanám szerelemnek. Az általános iskola ilyen szempontból bőkezűbbnek bizonyult. Volt olyan barátnőm, akivel évekig jártam, de tisztán emlékszem arra is, mikor tulajdonképpen bárkivel összejöhettem volna az osztályból, mert valahogy minden lánynak tetszettem. Nagyképűen hangzik, de tényleg így volt.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Welcome


Köszöntelek Magyarország egyik AFC-vel foglalkozó oldalán. Ezen a helyen rengeteg információt, érdekességeket tudhatsz meg a tagokról. Sőt megtalálod a híreket is, valamint számtalan extra dolgot.
Jó böngészést!
  online látogató

 
Tomi-online
Az oldal a nagysikerű bandával az Anti Fitness Clubbal foglalkozik. Az oldalt valamikor 2008.07.14-én nyitottam meg. Az oldalt szerkeszti márk. A designer is márk, és ez szám szerint a 7. az átalakítás óta. Az oldal 1024×768-as felbontású. Mozzila Firefoxban szerkesztem az oldalt, de IE-ben sem csúszik el a design.
+ Anti Fitness Club (bővítés alatt)
+ Média
+ Extrák ÚJ
+ Cikk archívum
+ Galéria ÚJ
+ Oldal
+ Főoldal
+ Jelentkezz be/ki

 
Elite sites

Nos ez itt az elit oldalak helye, valamint a társoldalaké. Cserét kérhetsz, de nem biztos, hogy kikerülsz






8 hely szabad a 25-ból
várakozik:

 
Let's talk
 
Nyilatkozat

Figyelem!
Az oldalamon a szerzői jogomat fenn tartva nem szeretném más oldalakon meglátni azokat a dolgokat, amiket én keresgettem és satöbb...de ha mégis meglátom, akkor WEBMESTER.

 
Top sites

http://avrilrock.com/
http://robert-star.gpotal.hu/
http://robpattz.gportal.hu/
http://my-personal-site.try.hu/
http://demi-love.gportal.hu/
http://myfansitemissashley.gp.hu/
http://tankcsapda89.gportal.hu/
http://headbang.gportal.hu/
http://
http://
Jelentkezz a csetbe.

 
Fans
Indulás: 2007-08-03
 
V.A.J.

 

 

IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    A Kispesti Kisszínház bemutatja Molnár Ferenc: Liliom c. darabját, 2012.05.18-án 19 órakor, a KMO Mûvelõdési Házban!    *****    JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS    *****    IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉ    *****    Mûszaki szakfordítás (angol-magyar) - Mag Éva    *****    Horkolás - Asonor horkolásgátló orrcsepp - Csupán 5300 Ft akciós áron a Lágymányos Patika webshopjában!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    Asztaldíszek, koszorúslány-csokor - www.e-virag.hu    *****    SAJÁT SOROZATOK! MEGLEPÕ,VICCES,PIKÁNS,ÉRDEKES,HÁTBORZONGATÓ,MISZTIKUS,SZERELMES,TINI,SZAPPAN,KOMÉDIA,SZITCOM. KATT!!!!!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    online patika    *****    koszorúszállítás    *****    jogi szakfordítás    *****    Hitel kiváltási lehetõség, vagy állomház számodra. http://href.hu/x/hsx0 ingyenes regisztráció május 31.-ig    *****    Hitelkalkulátor, hitel kalkulátor online hitelek 2012-2013 - Pénzügyi hírek, gazdaság bankok, adók    *****    Kattints!A legjobb magyar forrásod Ashley Tisdale-rõl!Kattints!Ashley Tisdale!    *****    //JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//    *****    Egyedi kézzel készített ajándéktárgyak, és még sok más vár Rád! Folyamatosan bõvülõ kínálattal! Nézd meg Te is!:)